… hangzik el a mondat nehéz sóhajjal kísérve számos visszavonulás előtt álló átadó családi vállalkozótól. “Egyelőre nem merik kitenni a lábukat” – de vajon miért? Ha napirenden a generációváltás, meg tudják-e fogalmazni a maguk számára? És vajon tud-e erről a cég átvételére kijelölt örökös?

Magyarországon az 50-es éveik végén és a 60-as éveikben járó vezetők többsége aktívan tervezi a következő 30 évet. Egyesek teljesen ki akarnak szállni a cégből, mások pedig több-kevesebb befolyást meg akarnak tartani. Közös azonban, hogy élvezni akarják  munkájuk gyümölcsét és büszkén akarnak visszatekinteni arra, amit az elmúlt 30-40 évben kemény munkával építettek.

A generációváltás egyben életszakasz váltás is

A családi cégek átvételekor a szenior és a junior generáció közt fennálló szemléletbeli- (pl. modern vs. konzervatív) és működésbeli (pl. online vs. offline) különbségek komoly kockázatot jelentenek. Bonyolítja a helyzetet az, hogy az esetek nagy részében 20-as éveik végén / 30-as éveik elején járó átvevőkről és 50-es éveik végén / 60-as éveik elején járó átadókról van szó, mivel a 30. és a 60. évek körül új életszakaszok kezdődnek.

Daniel Levinson híres életszakasz elmélete szerint három fő szakaszra osztható az ember élete:

Generációváltáskor az átadó és az átvevő tehát nem csak a másik generációval egyeztet, hanem leterheli az a változás  is, amelyet a saját maga életszakasz változása idéz elő. Kettős munkáról beszélünk tehát.

Miért nem meri egyelőre kitenni a lábát? Mi lehet felsóhajtás mögött?

A sóhaj a fentiek értelmében szintén kettő jelentésű lehet:

  1. (Egyeztetés a másik generációval) Az átadó nem biztos abban, hogy az átvevő készen áll, teljes felelősséggel tudja folytatni élete művét és esetleg azt a saját maga arcára is formálni.
  2. (Saját maga életszakasz váltása) Az átadó nem készült fel kilépni az aktív munkából és egyben átlépni a következő harminc évének megélésébe.
Mi segíti az átadó generációt, hogy ki merje tenni a lábát?

A sikeres generációváltás kulcsa az átadó generáció szempontjából legtöbbször abban rejlik, hogy megtalálják a zökkenőmentes átmenetet a saját életszakasz váltásukban. Ha van egyfajta “útiterv”, ami előre mutat, az átvevő generáció felé is több türelmed és megértést fognak tudni tanúsítani, amikor az a céget átveszi.

Levinson szerint a 60-90. életévig tartó életszakasz az egykori, tipikusan munkahelyi pozíció és hatalom elengedéséről szól. Ha nem sikerül az elengedés, az átadó magányosnak érezheti magát a kortársai között, akik már túl vannak az elengedésen, ezentúl, az átvevő generációval az idő előrehaladtával egyre nagyobb konfliktusba fog kerülni, hiszen azt 35-40. életévéhez közeledve feszíti az önmegvalósítási vágy.

 

 

Akár részleges, akár teljes visszavonulásról legyen szó, a 60-90. évig tartó életszakasz az élet élveztéről, a tudás megosztásáról, a bölcsesség átadásáról, valamint a családnak és a társadalomnak való önzetlen visszaadásról kell, hogy főképp szóljon. Azok, akik részlegesen vonulnak vissza (pl. kisebbségi társtulajdonosként bent maradnak a családi cégben), az átvevő generációt nagyban segíthetik azzal, ha őszintén számot vetnek sikereikről és kudarcaikról. Ez egyfajta bölcs és nem tolakodó tanítása a következő nemzedéknek.

Sok visszavonuló vezető számol be arról, hogy miután visszavonultak a cég aktív irányításától, a magánéletük és társadalmi életük egyre aktívabb lett: a házasságuk/párkapcsolatuk újra előtérbe került, új emberi kapcsolatokat kötöttek, régieket kezdtek el újra ápolni, az egészségükkel, sporttal, kreatív művészetekkel és önreflexióval kezdtek el foglalkozni, esetleg új (kisebb volumenű) vállalkozásokat indítanak vagy befektetnek.

Az átvevő generáció visszajelzései szerint a szeniorok pontosan ezekkel a tevékenységeikkel tanítanak a legtöbbet nekik, hiszen előbb-utóbb nekik is szembe kell nézniük a generációváltással, immár átadóként.

Kapcsolódó: Készítse el családi cégének utódlási tervét